.Sophie's sketchbook.

Tiny Bunny

 

Blog galéria chat instagram web cserék be/ki

 

CSS Codes

PARTYHARD

071. ZÁRÓRA

2017.01.04. 09:59, sayuriizumii
bizony bizony

Szépkellemetes jódélelőttöt!  (És nagyon Boldog Új Évet mindenkinek, így megkésve, 2017 negyedik napján~)

No és, hogy Sophie-néni hová a kakaóba tűnt~? Először is megagiga elnézést, hogy így hirtelen, kódolt állapotba helyezve hagytam az oldalt december vége óta. (Szent bableves el sem hiszem, hogy már ennyi idő telt el azóta~) Szerettem volna készíteni éjfél körül egy bejegyzést, s még utána is egy másikat a tegnapi napon, de végül egyik se jött össze, helyette inkább lerobbantam mint egy jó öreg trabant (ノ◕ヮ◕)ノ*:・゚✧ 

Gyakori események egyike, ha nem tudok rajzolni ilyen-olyan-amolyan okok miatt, tudjátok elvész a terápiám ~. A mostani art block pedig nem múlik, így hát már réges rég fel is adtam az alkotás erőltetését. A vizsgáim meg csak jönnek és jönnek rohamos tempóban, szinte már hallom ahogy kopogtatnak az ajtón. Mindjárt ötödikén hadba is szólít a filozófia, amire szerencsésen elkészítettem a munkát még oskola időben, már csak hadoválni kell róla valami nagyon okosat. Nnnna de utána.... (ノಥ益ಥ)ノ ┻━┻

Jön a popsiszorongatós anatómia-művészettöri-esztétika triász, s elröpítenek a mennyei kozmosz végtelen idilljébe.

Úgyhogy, végeredményképp a válasz az első kérdésre a tanulás. Egy pár hete belehúztam, újév óta pedig mással nem is nagyon foglalatoskodtam, ezért (is) tettem félre az oldalt. Amit viszont már TAVALY is (ecsím' de régen volt) szerettem volna lepötyögni, az az Okashi hatalmas sorsáról szóló kisregény. 

Az előbb említett tanulás és art block mellett, lassan kezdődni fog az új félév és megintcsak keveset leszek itthon, ilyenkor pedig a legtöbb amit tehetnék a heti egy, hétvégi friss. Viszont, az szokás szerint jó kiadósra siekredne és képes vagyok mindig elkotlani egy egész napot fölötte (mint ahogy most is teszem azt, már 9 óra óta írom és mindjárt 11 lesz. Lehet nevet váltok, és Lajhár leszek. Sloth-art.).

Szóval és tettel, végül úgy döntöttem, elküldöm pihenőre az oldalt de immáron ténylegesen, mindenféle frissítés nélkül, bezár a bazár! 

Ahogy magamat ismerem mondjuk, nem tudom meddig fog tartani ez az állapot, hiszen fellángolásaim bármelyik pillanatban rámtörhetnek és újra telitömhetem a lapot bejegyzéssel, de az hiszem ez most mégsem lesz aktuális egy darabig.

Szeretném viszont nagyon megköszönni a sok kedves látogatónak hogy időnként bekukkantottak és írtak nekem, szuper érzés volt látni a rengeteg jókívánságot és véleményt, illetve, nagyon-nagyon örölök, hogy új pajtikra leltem itt g-portálon a 2016-os évben is ! Na de ne csöpögjünk el.

Az internet bugyraiban továbbra is aktív leszek a többi másikegyéb térségeken, gondolok itt tumblr-re, instagramra, deviantartra meg az összes többi cimbire. Ezeken bármikor megtaláltok és mivel sűrűbben használom őket, a munkáim biztosan publikálásra fognak kerülni, még suliidőben is, így ha valakit a jövőben is érdekelnek a rajzocskáim/fotóim és miegyéb kreatívkodásom, tessenek bátran jönni, írni, nézlődni, meg mindencsoda...

Itt az Okashin fent hagyom a chatet, oda továbbra is lehet pötyögni ha bármi kérdés óhajsóhaj vagy problematika van, de nem garantálom, hogy egyből válaszlok, tekintve, hogy kevesebbet fogom legeltetni szemeim Gportál-landen. 

Minden kedves társat, barátot, akivel cserém volt, nem veszem le, továbbá megköszönöm, hogy támogatták az oldalt és hónapokon keresztül aktívan jelen lehetett az Okashi is csodás kis portáljaikon! ヽ( ´  ∇` )ノ 

Zárásképp pedig, még egy fontos, megemlítést kívánó információ: A 2016-os Év Honlapja versenyen 13. helyezést értem el, aminek kimondhatatlanul örültem és hatalmas szeretettel fogadtam, főleg azért, mert így utoljára igencsak kellemes ajándék volt egy ilyennel zárni az évet és az oldalt is. Köszönöm szépen a zsűrinek és gratulálok minden kedves résztvevőnek és a nyerteseknek!! (´∀`)ノ゚További jó munkát a G-portálon!

És most, könnyes búcsút véve egymástól, kívánok mindenkinek csodásanmeseszépségesenkellemetes gyönyörű és sikerekben, egészségben gazdag 2017-es évet, a még aktív szerkszetőknek sok látogatót és jó hangulatot az oldalra, illetve legyetek kreatívak és munkálkdjatok sokat, hassatok, alkossatok, gyarapítsatok ~

Aviszontlátásra,

Sophie

070. EZ VOLNA A CÍM

2016.12.26. 14:55, sayuriizumii
meh

Olyan szépen süt megint a nap, és mire végzek a bejegyzéssel, tuti megint akkora sötétség lesz, hogy pilácsot kell gyújtanom. Decemberhez képest egyébként szerintem elég jó idő van, na nem mintha olyan sokat lennék kint és be is fejeztem mielőtt még átmennék megint meteorológusba. 

A napokban egy-két karácsonyi tevékenységgel voltam elfoglalva, mint ahogy biztosan sokan mások is ilyenkor (ajándékkészítés-csomagolás), aztán pedig jött még a nagy embersereglet és tudjátok ez a szokásos kis sittyemsuttyom dínomdánom a családdal ~ (Na de legalább mostanában szerencsére már megkíméljük magunkat a hatalmasnagy rokonságos tivornyázásoktól amikor minden alkalommal egy kérdés merült fel bennem: "Ez meg kicsoda..?")

Bár tudom, hogy már elmúlott (de milyen gyorsan te szent kókuszdió), azért így utólag is szeretnék Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánni és köszönöm szépen mindenkinek, aki ennek alkalmából viszont kívánta nekem !  (⚆u⚆)

Jómagam pedig eme csodás ünnep alkalmából úgy döntöttem, meglepem anyukámat egy kedves ajándékkal és készítek neki egy kisebb méretű festményt, mert mindig a saját rajzaimnak örül a legjobban és tudtam, most is mennyire meg fog lepődni amint meglátja ~
Elképzeléseim pedig beigazolódtak és hihetetlenül megörvendeztettem vele, már csak azért is mert nagyon nem számított rá (ง*ಥ‿ಥ*)ง   Mivel nagyon szereti a madarakat, gyorsan fel is csaptam egy pár képet ötletnek, hogy mégis hogy a kenyérbe néz ki egy cinke, majd saját elképzeléseim szerint rábiggyesztettem egy faágra, amin abszolúte mintha szőlőszemek lógnának pedig nem azok szerettek volna lenni,  hanem valami....(;∀ ;) Boggyerkák~ 

Ami még hozzá tartozik, egy versike aminek írásával most életemben másodjára próbálkoztam meg. Egyszer még pöppentyű koromban költöttem egyet a hógolyózásról.. (nahát ez a tél nálam már csak ilyen versírós időszak? Mostantól minden télen írni fogok egyet.) (A vége egy kicsit személyesebb jellegű befejezést kapott, de annyira nem is fontos egyébként~)

A múltkor sikerült kipréselnem magamból egy új, saját fantáziás képet, ezt sajnos azóta nem sikerült reprodukálnom olyan szinten, viszont helyette azért próbálkoztam némi tollkoptatással, hátha préselődik még valami onnan (honnanonnan?)
Ennek következményeképp egyetlen valamit összehoztam, de ez is egy játéknak köszönhető, amit egy kedves barátommal ötlöttünk ki. Megsúgok egyébként itt és most egy titkot, de mivel ezek és az ilyesmi rajzok nem legmélyebb érzéseimből/érzelmeimből fakadnak, ilyenkor valamivel nehezebben is boldogulok magával az egész rajzolás menetével/művelésével, s bár most a(z) - még mindig jelenlévő -  art block is megnehezíti a dolgomat, de azért, hogy ne lustálkodjam el magamat itt a nagy szünetben, egy gyakorlásnak tökéletes volt, hahah~. 

Nagyon szeretek ilyeneket is rajzolni és mindig örülök, ha kitalálunk valamit valamelyik lelkes társammal, mert legalább kimozdít a komfort zónámból.

Amikor pedig ilyeneket alkotok, mindig rájövök, mennyivel több beállást/pózt kellene még mindig csinálnom mert amit jelenleg produkálok még mindig nem elég és nem is elég jó. (De lesz az valaha elég is és jó is? NEeeeEeM.)

És nézzenek csak oda, milyen huncut kis jövendőmondó vagyok én, hát már kapcsolhatom is fel pazar fényforrásom. Ég veled nap, majd holnap találkozunk. (˵¯͒⌢͗¯͒˵)

Köszönöm, hogy velem tartottatok aki velem tartott, további Kellemes Ünnepeket, nemsokára pedig idebattyog az újév is, aki már 2017 éves lesz aztán akkora káoszt hoz megint mindenhová, hogy szokás szerint megnézem a tüzijátékot, megiszom a teámat és alszok. Csak vicceltem majd rajzolok valamit. No és most megyek teszek valami nótát ~ 

Szépséges estét ᕕ( ᐛ )ᕗ

069. THE TRAVELER

2016.12.20. 20:16, sayuriizumii
ART BLOCK VS SOPHIE 0-1

Úgy döntöttem, nem hagyom magam átadni a csúnya art blocknak, ígyhát fölkerekedtem és belevetettem magam a nagy alkotásba, hátha mégis sikerül valamit kihozni belőle, végül pedig megszületett ez az "Utazó" című képecske :)

068. ESTIMESE

2016.12.19. 13:22, sayuriizumii
Tessék vigyázni, a bejegyzés igencsak nyurga lett ~

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy art block. 

Viszont legalább elmondhatom, hogy szerencsére már elég régen futottunk össze, de ilyenkor ha újra meglátogat, mindig nagyon megmutatja a frankót mert mert valami hihetetlenül semmi nem jön ki a kacsómból, a nyominger vonalakon kívül. Mindig azt érzem, hogy te szent búgócsiga most biztos fejlődök vissza, jippijjáó (ง ͠ಠ∀ಠ)ง... pedig talán épp az ellenkezője történik (?).

Mindenesetre art block után jönnek a pónik meg a szivárvány és zsupsz nahát mikre nem leszek képes amikre azelőtt nem lettem volna. Egy darabig. Aztán megint art block randi.

Eme varázslatos pillanatot kiküszöbölve viszont, eszembe jutott a mai nap, hogy mi lenne ha bemásznék narniás szekrényembe és kihoznám onnan egy pár régi rajzomat, mert már jómagam sem emlékszem mik porosodnak azon az alsó polcon, amiket még üde és fess fiatalságomban alkottam ~
Ezenkívül pedig arra is gondoltam, hogy legyen egyszer egy ilyesféle rendhagyó bejegyzés is és ne mindig csak az aktuális munkákat hozzam mutatóba. Ja és persze, friss gyanánt is mert amíg küzdelmem tart ezzel a kedves vendégemmel, addig is legyen valami más, valami régi de mégis új és amivel talán sikerül egy kis betekintési lehetőséget nyújtanom előzetes zsengéim világába ~

No először is gyorsan megemlíteném, hogy ezek közül a rajzok közül némelyiket megosztottam már egy pár éve itt-ott, deviant arton és főleg itt, a fiatal okashi.gportálon is, amikor még hajdanán hasonló funciót tölött be mint most ~ ( Milyen furcsa, hogy akkor ezek a rajzok szerepeltek frissként ಥ‿ಥ )
De talán ami még furcsább, hogy teljesen más stílusú, témájú alkotások voltak, mert akkor még nagyon anime100% voltam és más gyakorlatilag nem is létezett. 

Leginkább 2011-től 2013-ig folyamatosan egy nagyon sablonos témát követtem, mert oda-vissza voltam a visual/light novelek rajzstílusától, meg ahogy a karaktereket összerakták, mindenféle poszter szerű képeken, meg úgy összességében imádtam az egésznek azt a vidám, élénk hangulatát. Bár szerintem ami mégis 80%ban megfogott bennük azok tuti a szemek voltak, mert olyan egyedinek gondotlam a megrajzolásukat és olyan jó volt követni ezt a vonalat. Akkoriban a hazai animés közösségekben pedig egyáltalán nem voltak ismertek ezek a játékok/könyvek (habár mint játékok énsem érdeklődtem irántuk, a novelek illusztrációi felé már inkább), de máshol a hazai közösségeken belül akkor még nem láttam senkinél, hogy ilyeneket alkotott volna, ezért mindig úgy tekintettem rá, mint valami forradalmian új találmányra és valamire, ami itthon akkora szenzáció lehetne mert kevesen ismerik. 

Ennek hatására próbáltam elkezdeni egy kicsit sajátosra formálni ezeket a figurákat (őő ahah, persze már ha lehet ilyet ezeknél), de valamennyire azért mégis megpróbáltam kiegészíteni őket a saját világommal, vagy minimum.. a saját rajzi stílusommal, ötleteimmel, amihez mondjuk túl sok fantázia már nem kellett...Sőt, igazából az egészhez nem kellett túl nagy fantázia ( ͡༎ຶ ͜ʖ ͡༎ຶ `)

Főleg ilyen kis vázlatokat készítettem 0-24, befejezni nagyon ritkán fejeztem be őket (na nem mintha ez sokat változott volna azóta, de nem is baj mert sosem voltam a 'befejezett' rajzoknak a híve, jók ezek a kis nyitottan hagyott tervek). Visszagondolva amúgy...akkor elég ritkán volt art blocom és miért? Mert közel napi 10 ilyen kis ugyan olyan izémizét biggyesztettem ki magamból kisebb-nagyobb formátumban és az egészhez mindössze annyin kellett gondolkoznom, hogy vajom most hosszú legyen-e a zoknija vagy ne...félelmetesen megerőltettem vele egyedi vizuális világomat ( ༎ຶ ◡︎༎ຶ) De az legalább igaz, hogy pózokat, kezeket, ruhákat, mimikákat elég jól lehetett velük gyakorolni, és a mai napig szeretek ilyen karaktereket rajzolni, még ha csak úgy hobbi szinten is. Na de ez az itt látható rajz, valahányszor megtalálom, annyiszor jövök rá, hogy milyen pazar pozícióban sikerült szegényt megalkotni, mert ha nekem valaki így beáll, megnyalom a homlokom.

Viszont most evezzünk távolabbi vizekre...De neee nee még ne annyira távolira... Mi is volt ezeknek az előzménye?

Ez a 'visual noveles/light noveles stílus' már elég régóta elkezdett foglalkoztatni és bevallom őszintén, mivel sosem rajzoltam igazán fanartokat olyan animékből, mint pl Naruto, Bleach, Nana...és kortársaik, - bár ezeket nem is szerettem/szeretem a mai napig - ezért fogtam magam és szokásomhoz híven kerestem valami olyat amit rajtam kívül más nem ismer vagy nem jártas a témában, majd elvonultam magamba és elkezdtem kifejlesztgetni ezt az új spanyolviaszt. Ezek a rajzok olyan 2010-11 környékén készültek, valamivel korábban mint a fenti társaik, ami mondjuk az arcokon látszik talán meg a szemeket, meg...a pózkon..meg mindenen na ヽ༼ಸ‿ಸ༽ノ Elkezdtem egy mangatervet is, amihez jóóó sok vázlat készült, úgy kb 2-3 év során, de végül szokás szerint nem lett belőle semmi~ De amit meg kell hogy jegyezzek...Az összesnél a buborék fejek és az a gyufaszál nyak hozzájuk, örök kombó a sötétség bugyraiból komolyan mondom :D Itt amúgy látszik, hogy még nem fejlesztettem ki olyan spécire azokat a szemeket meg arcokat, hjej~

Na de mi volt még ezek előtt... Menjünk vissza vissza még egy kicsit vissza..~Őő, valahogy úgy 2008-9, az jó lesz.

Akkor voltam (na most jön matekzseni Sophie-néni)..12-3 éves...Na ez volt az időszak amikor már javában gyűrtem az animés ipart és imádtam a színeket, főleg a színes ceruzát, kb mindent ezzel satíroztam széjjel agyba-főbe. Itt jött el nagyjából az, hogy már lassan 1-2 éve tudtam fejből készítei a rajzokat egy pár évnyi másolás után és mindenféle összevissza oc karaktert gyártottam ami csak jött. (Oh és ekkoriban fedeztem fel egy mangát, a Moe Kare!-t, amiből a főszereplő lány haja annyira megtetszett, hogy készítettem egy fanartot hozzá). De őő.. mamám, itt aztán csúszkáltak az arcok rendesen (meg más is ᕙ(˵ ಠ ਊ ಠ ˵)ᕗ) (Amúgy most nézem...mekkora keret mániám volt már nekem akkor is.. ). A kezeket meg persze dugdossuk ám mi?? hohó..

Phew, egy kicsit újra előrelépve, még azt elfelejtettem, hogy a 2010-es visual/light novel illusztrációkba csöppenésem előtt és ezen színes rajzok után volt az az átmenet, amikor megpróbálkoztam ennek a rajzi világának átvételével, de még egyből nem mentek olyan hasonszőrű munkák mint amiket az akkori nagy kedvenceim produkáltak, így lett egy ilyen köztes állapot amikor szintén mindenféle típusú szemekkel, hajakkal, figurákkal próbálkoztam ~ Na de a második, fekete-fehér képen...megszaladt a megabubi fej...ahah(ノ◕ヮ◕)ノ*:・゚✧

Említettem egyébként, hogy nem nagyon készítettem fanartokat, viszont amiből réges régen én is kiindultam akkoriban, az a kőkemény másolás volt ~ (méginkább fantáziamegmozgató tevékenység). De arra remek volt, hogy megszokja a kezem ezeknek a figuráknak a vonalvezetését, formáját, meg hogy a színvilágban is kicsit jobban otthon legyek.

(Emlékszem, mindig kiírtam CD-re egy rahedli animés képet, majd a "Sayuri Izumié ne vidd el" és " SAYURI CD-JE ANIMÉS KÉPEK" címekkel láttam el őket....Még mindig megvannak, az egyik kedvencem : "INUJASA KÉPEK ÉS SESSOMARU", persze így 72-es betűmérettel, nehogy valaki ne tudja meg, mit tartalmaz. Vigyázni kellett ám ezekre, akkoriban nem volt még itthon internet és mindig máshol potyáztam és órákon keresztül szorgosan mentegettem le az összes létrező animés-mangás képet gugliról. ༼:ಡuಡ:༽
A visual/light noveles képek meg már akkor megtaláltak, míg mindenki más a környezetemben mindenféle ismert, itthon is piacra dobott népszerű és hatalmas rajongói táborral megáldott animék és mangák után tekintgetett, addig jómagam serényen bújtam ezeket az újszerű képeket, amikről amúgy zéró ideám nem volt, hogy mégis mi a konyakosmeggy lehet. Aztán idővel persze rájöttem, hogy ember, ezek játékok Pc-re, ps-re...stb..genius. (Pedig milyen sokáig éltem abban a hitben, hogy animék, ezen azóta is jót derülök). 

Persze azért, ahogy a másik rajzon látszik, nem csak visual novelekből másoltam, hanem azért akadtak bővesen nagy kedvenc mangáim is. Ezek olyan 2006-7 körül készültek, amikor nagyjából megismerkedtem az egész magical anime univerzummal. (Bocsi amúgy, hogy ilyen nyomin ugrálok a kronológiában de sosem ment ez az évszámosdi téma (/ ̄▽ ̄)/) 

Úgyhogy ennek örömére ugorjunk is előre ebből az ősidőből úgy 2013-4 környékére, amikor ismételten egy nagyobb váltással próbálkoztam meg, mert rájöttem, hogy kicsit ki akarok már szakadni ebből a nagyon animés, nagyon sablonos képi világból (Sophie néni lázongó tinédzserkora). Szerettem volna valamivel jobban a saját világom felé elhúzni a témát, mert egyre több ötletem lett és más stílusokban is ki akartam próbálni magamat, arról meg nem is beszélve, hogy a középsuli (meg egyebek) egy idő után megtanított arra, hogy léteznek ám más dolgok is, amiket le lehet rajzolni.

Na meg egész idáig csak lány karaktereket készítettem és mindig hiányoltam, miért nem tudok fiúkat is rajzolni, szóval már csak emiatt is level uppolni kellet már ..~ (Tekintve, hogy a visual/light novel stílusban illusztrált hímegyedek nemigen nyerték meg tetszésem, így muszáj volt másfelé fordulni). Szóval, így születtek meg ekkortájt ezek a mindenféle grafikai megoldással ellátott kis firkálmányok. (Akutyafáját mekkora nagy depi korszakom volt ám ez, hahah húúúh...~Szerintem ekkortájt az egész földfelszínről felszívódtam..) Ja, és aztán jött az Aion is...! Ennek hatására próbálkoztam meg a ruhatervezésel is ami mondjuk nem volt túl hosszú életű..

A végére pedig hagytam még egy-két dolgot, mint például az első képen látható, életem második manga tervének egyik képét, amiből csodák csodájára megrajzoltam 2 és negyed "kötetnyit" (de ezek persze ilyen fél centi vékonyságúak, szóval egy "kötet" az úgy max 30 lapból állt, és nyilván A5-ös méretben, hogy többnek tűnjön..).

A rajzok nagyjából ilyen szintűek benne és persze nincs az egész teljesen kivitelezett állapotában, vannak hiányos/félkész odlalai, plusz egy pár karaktert már meglévőről mintáztam át, szóval nem ilyen publikus használatra készült, de magamnak tökéletes gyakorlás volt akkoriban ~ Ez is olyan 2007 körüli alkotás, a másolások után vágtam bele, mert örültem a búrámnak, hogy jaj de jó már tudok magamtól is ilyeneket, aztán a 3. "kötetet" már valamikor 2008-ban kezdtem el és az egész ennek a mangának a felfedezéséből indult ki..Uff! (uff és uff és még több uffff...~)

És egy másik kép, amin...azt hiszem magamat próbáltam meg lerajzolni az egyik matekóra alatt, még valamikor középoskola első vagy második osztályában...༼ ಥ ‿ ಥ ༽

2015 körül volt egyébként még egy nagy váltásom így rajz terén, azt hiszem akkoriban kezdtem el hasonlóakat csinálni, mint most és szép lassan teljesen elhagytam ezt az animés vonalat, vagy legalábbis nagyjából. Viszont, ez a bejegyzést most főként a régi rajzokról szól(t), én pedig remélem tudtam valami újat és valamennyire érdekeset, szórakoztatót mutatni, a rizsáért pedig esedezem, csak az olvassa el akinek van ennyi ideje, türelme és kedve a zöldségeimhez ヽ/o ل͜ o\ノ

köszöntem a figyelmet, további kellemetesjóságos éjszakát kívánok ~

067. DECEMBER DECEMBER ~

2016.12.16. 13:21, sayuriizumii
Nyiminyami

Meseszép jónapokat mindenkinek, eme csodás téli napsütéses napon ~ (teszem hozzá, még javában sütött grillezett amikor írtam, de nem volt szívem kitörölni, oly visszaadja azt a koradélutáni hangulatot).

Végre újra befonnyadhadtam a kis székembe, lelkesen nyomogathatom a gombokat és bambulhatok kifelé a búrámból. Egy darabig. Az elmúlt hetekben nem túl nagy sűrűséggel fordultam meg errefelé ami leginkább a vizsgáknak volt köszönhető, no meg a félév végi hurrának, ami tudjátok az a szokásos nyüstölősdi hadművelet. Na de végülis grafikából legalább sikerült megcsinálnom a maradék nyomatokat és az oldalnak pedig már megint készítettem egy új dresszt. A design nálam amúgy is legtöbbször ilyen reprezentatítv dolog, az meg különösen jellemző rossz szokásom, hogy hamar elunom a régit.
No mindegy, itt van most ez a felvilágosodott, forradalmian marhára nem túl új de legalább nyomokban télies hangulatú csillogós külső, amit igyekeztem ezúttal egyszerűbb formára venni.☆゚.*・。゚

Csütörtökön mentem Grafikatörténetből vizsgázni, amit sürgősen le akartam tudni decemberben mert az ilyen anatómia és művtöri meg további barátságos kis társaik mellett semmi izmom nem lett volna januárban még erre is készülni, szóval fogtam magam és minél előbb megmutattam fergeteges tudásom ~ 17-en voltunk, egészen családias kis hangulatban, a tanár késett vagy egy negyed órát de végül csak nekiveselkedtünk a mókának °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°
Olyan szuperül ment, hogy már az elején kiégtem. Bemelegítésnek pár laza képfelismeréssel kezdett, fél-fél percig vetített összesen kb 15 képet, amiket nem ám vetített le többször, uzsgyé putty gyorsan beírni az alkotót, a műcímet, a technikát, a századot-évszámot, megvan? nincsmeg nembaj, kérem a lapokat. Legalább a saját nevemet eszembe jutott felírni rá?. 

De egyébként két kép kivételével az összeset sikerült felismernem, egyhez viszont nem tudtam alkotót írni, egy másikoz pedig a mű címéről nem volt lila szellentésem se. Na és az évszámok... amúgy tegnap esett a hó.
Következőnek esszéÍrás volt (a kedvencem, a kedvencem!), csodás témát kaptunk, fel kellett ismerni egy Dürer rézmetszet sorozatot, sssssima ügy, virítottam neki másfél A4-eset mini betűkkel, hadd mazsolázzon. Utolsónak viszont egy akkora meglepit dobott be mint Oroszország: írjuk le a sokszorosító grafika során kialakult  munkamegosztáson alapuló tevékenységeket, magyarul, latinul és írjuk le, hogy részletesebben mit is takarnak ezek. ಠ_ಥ
Végül persze örültem, hogy nem megint képfelismerés vagy valami hasonló nyiminyami mert az maga a pokol de ezeket legalább összebányásztam kobakom mélyibűl, és sikerült remek jegyet kapnom grafikatöriből (〃艸〃)

Csütörtökön a Képakoltás a virtuális térben nevű tárgyamből mentem, hogy mielőbb letudjam ezt is ~ Időközben - és a vizsgán is - rájöttem egyébként, hogy határozottan megkedveltem ezt az órát, pedig év elején annyit nyüzsögtem miatta, minek ez nekem, amint tudom leadom. De ha jobban belegondolok, szuper király hasznos az egész és a tanár is olyan végtelen nagy lelkesedéssel magyaráz, hogy nem lenne kerek az órája nélkül az életem, így hát hivatalosan is eldöntöttem, hogy meghagyom magamnak amíg ezt így gondolom, mert a horibilisan sok manuális technika mellett nem árt nekem egy kis 3D is, tömüljön csak ilyennel is a búrám.
A vizsgán 2 órát kaptunk egy kanál, csésze, alátét és 2 kockacukor megmodellezésére, majd utána rittyenteni mögé valami impozáns képet és némi fénnyel feltupírozni az egészet. Bevallom, még sosem rendereltem ki órán egyik munkámat sem, de itt a vizsgán most ki kellet és amikor megláttam, kikerekdtek szemcséim. Mindenkinek csodásra sikeredett egyébként, és a tanár bár azt mondta, valójában hatost, ötöst adott mind a hetünknek, akik vizsgáztak. Elhoztam a képeket, amiket az utolsó pillanatban a teremből való kituszkolásunk előtt hirtelen siekrült megosztanom önmagammal az ottani gépről. 

(Most nézem, mennyit szövegeltem már, de eszembe is jutott, hogy két hete nem frisseltem, ezért most ez a sok betű...apró csodák part l.)
A legfölül látható rajzot nemrégiben készítettem, egy barátommal találtunk ki ismét egy játékot, aminek a lényege volt, hogy mindketten lerajzoluk azt a saját karakterünket akit a másik szeretett volna látni egy adott pózban/arckifejezéssel. Egy nagyon régi, múltszázadban őshonos karakteremet választotta - akinek egyébként a neve Ryon és egy kőkori manga kezdeményemben a főszereplő eredetileg nem ilyen személyiséggel, hanem mint csöndes, pokerface karakter szerepel, de a játék céljából így kellett megjelenítenem - . Egészen más ember lett belőle.  

Betűtengereim elején említettem a grafikai nyomatokat, amiket utolsó héten sürgősen be kellett fejeznem, így futótűzként terjedtem is le a műhelybe, ami csak péntekig volt már nyitva. Persze mi van ilyenkor, amikor a sok ügyes és szorgos diák utolsó hétre hagyja a nyomdai feladatokat? Népsokaság a műhelyben kérem, az van. 
Társulva ehhez a nagyszerű körhöz, igyekeztem azért mégiscsak a legjobb időpontokat kihasználni és befolyni amikor épp nincsenek annyian, hogy az összes festékezős litókő és nyomdagép foglalva legyen. Így sikerült megvalósítanom egy saját munkát - amit eredetileg a fogyasztásos feladathoz készítettem, de mivel, mint a linómetszés nagy mestere, újra eltaknyoltam e tudomány terén, így harmadjára is szültem egy sima dúcos nyomatot -. Még szerencse, hogy volt kéznél pót lemezem, úgyhogy fogtam magam és időm fogytában, izzádságcseppek közepedte, nekiálltam csak azért is, újra a fogyasztásos feladatnak. S lőn, egy kissé csotrogány kivitelezésben de hosszas kísérletezések után sikerült lenyomdáznom egy 3 dúcos pici munkát (oylan A5-ös méret kb). (Vígaszképp a mindig vidám és kedvességtől duzzadó műhelyes néni meg is jegyezte rögtön, hogy "júj, de pink". )

A napokban valamikor azt álmodtam, hogy anatómiából vizsgázok de többre nem is emlékeztem, nem is tudom vajon miért. Még több, mint egy hónapom van, hogy a valóságban is beteljesüljön ez az álmom, amire mindig is vágytam. Egyszer volt hol nem volt, kinyitottam a füzetemet és megláttam, hogy kézközépcsontok majd becsuktam.
Addig is, a legutóbbi két munkámat elhoztam, az egyik egy hetekkel ezelőtti feladat volt, és még csak most kerítettem elő telefonom rejtett zugából, a másik egy kezeslábas házi. 

S, hogy még mindig ne legyen vége ennek a megagiga pótlásnak, megemlíteném, hogy még korábban készítettem az oldalnak egy külön galériát, amire elsősorban azért vetemedtem, mert a gportálos tárhelybe nem engedélyezett már többet feltölteni az oldal, másodsorban pedig, itt egy kicsit jobban tudtam rendszerezni a munkáimat. Szóval, ez most az új képtár, amit kicsit fel is tunningoltam és kibővítettem új rajzokkal, amiket eddig ide nem méltóztattam feltenni. Örvendetes ᐠ( ᐛ )ᐟ 

Mostanában egyébként meglátogatott egy kis art block, aminek örülök is meg nem is, mert nálam (vagy másoknál is?) ez sokszor úgy működik, hogy utána mintha level uppolnék és minden egy árnyalattal könnyebben megy, ami eddig nem ment. Ja, és a mélységet mindig egy hatalmas berobbanás követi, úgyhogy már várom, hogy vége legyen és alkothassak valami olyat, amit aztán pár nap után úgyis megint felégetni lesz kedvem. 
Ami a hobbi rajzokat illeti, nem működtem valami jól a hetekben ilyen téren és csak pár szórványos dudli meg félkész, ötletekben elsüllyedő munkálmány erejéig koptattam eszközeim. Majd úgyis akkor fognak jönni a bomba koncepciók amikor a tananyag fölött kell aszalódnom.

Ó és mit látnak szemeim, a végére értem ~ Egy kicsit kiadósra sikerült ez a bejegyzés, de összejöttek a a dolgok és most tudtam utólérni magamat. 
A Karácsony meg már jövő héten becuppan, te szent málnaszőr...addig remélhetőleg az ötletek is visszatérnek a fejembe, mert kedvem lenne a rajzoláshoz, de előtte le kell menjek alfába ennyi vizsga meg szocializálódás után.

No, most távozok és nekivágok vándorutamnak a konyháig, a további szépkellemes jóéjszakát, hogy ne menne le ilyen korán a nap..

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Butterfly-Wings - Egy18 éves lány blogja; érdekes cikkekkel, videókkal, véleményekkel várja a látogatókat. ^-^    *****    Tokio Hotel FANFICTION | Tokio Hotel véleményblog | Tokio Hotel FANFICTION fordítások | Tokio Hotel Fanfiction | TH blog    *****    A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    ♫ Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! ♫ ZL Hungary ♫ ZL Magyarország ♫    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!